Éles Anett:
Reggel

Behajol az ablakon a fény, hogy lássalak,
gyönyörű arcodra reggel ráfekszik a nap.
Csend van még, és csak a bágyadt pirkadat túrja
arany ujjakkal tincseid újra meg újra
homlokodon.

Nézlek. Az idő is megáll, a másodpercek
mellénk bújnak, nem sietnek. Én csak figyellek.
Egy vidám madárdal surran közénk a fáról,
és egyszerre lesz minden oly közel és távol.
Gondolkodom.

Hogy férhet a pillanatba millió emlék,
s a tíz évvel ezelőtt, hogy lehet nemrég?
Hogy úszhat egy egész tenger egy harmatcseppben,
és mondanom, mint lehet, hogy szeretlek, szebben?
Nem is tudom.

Aztán csak nézlek. Köszönöm a nap sugarát,
a tavaszi szellő borzolta bozontos fát,
melyről a perc madárdal szárnyon közénk repült,
és forró ölelésedre a hajnal csendje ült.
Én hallgatom.