Éles Anett

Hallod-e a szívhangot, barátom?

Könnyező, árva nemzeted szívhangját,
hazátlan hazában a gyermekekét,
hol jövő nélkül szédül a sarokba
a szürke sorszámnak rajzolt puszta lét.

Látod-e már a hon haláltusáját?
Vihar gomolyog most, megdörren az ég,
alattunk habzó tenger vize tombol,
inog a hajó, a vén kormánykerék…

Mert végül mi is az embernek sorsa?
“Ysa” por és hamu vagyunk e földön,
elveszett üledék tenger fenekén,
újra és újra megfizetett kölcsön.

A kenyér kevés, lakj hát jól a szóval,
mi a lelkekben acélos, hűvös kés,
markolata izzik – örül ki fogja-,
húsokba kanyarít a rút szenvedés!

Add Uram, hogy némuljon meg az ember,
és hazug szót ne szóljon senki szája!
Ki mint tesz, annyit ér, ne fedje álnok
hangját hamisan felkent pap csuhája!

Egy Isten van: A becsület!  Meg ott van
a mindenki más külön igazsága.
Hiába vergődik béklyóban neved,
szép szabadság! E földön nincs határa!

Dobbanjon egyszerre minden szívverés,
ahogy csatában visszhangzó dob pereg!
Hallod-e már a szívhangot, barátom?
A haza szíve szól, és minden megremeg!