Éles Anett:
Leveszem a bőröm

Leveszem a bőröm,
takarom a fázót,
megtartom magamnak,
amit Isten rám rótt.

Könnyeim lehullnak,
szikes talaj issza,
fájdalmam szomjat olt,
nem nézhetek vissza.

Előre kell menni,
ameddig csak látok,
az egész világról
szálljon el az átok!

Egyet se tartok meg,
adom két szememet,
lássatok helyettem,
mindaddig, míg lehet.

Csontomat leörlöm,
könnyű lisztje lészen
kovásznak alapja
az ég kenyerében.

Szavaim leszórom,
fent a felhőn ülve,
angyalok énekét,
szépen hegedülve.

Nektek adom azt is,
ami nekem sincsen,
papírra nem vetett
megálmodott kincsem.

Talán még nem késő,
ami rég elkésett,
mondani majd másnak
gyönyörű meséket.

Szívemet is adom,
semmi, mégis minden,
lelkemet viszem csak
egyszer messze innen.

Ereim patakját,
poharamba öntöm.
Egészségetekre!
Halált így köszöntöm.