Durci és Morci

Durci és Morci ma

korán reggel felkelt,

Durci ki nem állta,

Morci meg utálta

a korai kelést 

és a hideg reggelt.

Durcinak feje fájt, 

Morcinak bokája,

nem volt kedvük menni,

de ott kellett lenni,

mert meghívták őket 

csülöklakomára.

Morci morcoskodott: 

Messze van a város,

ő ugyan fel nem kel,

ebédért már reggel!

Durci meg duzzogott: 

Ő bizony még álmos!

Délig morgolódtak, 

forogtak az ágyban,

megkordult a bendő,

és a két lézengő

fáradtan bolyongott 

gyűrött pizsamában.

Indulni kellene! 

Ebédidő van már!

Lusta kutya páros,

állandóan álmos:

Vakaródzott Durci, 

Morci, mint a lajhár..

Vendégváró gazda

 jól elunta végül,

aztán megfogadta,

hogy a rossz ebadta

két lusta barátját 

nem hívja vendégül.

Morci morgolódott: 

Elkéstünk, már mindegy!

Durci duzzogva szólt:

Minden hiába volt!

Üres már az asztal, 

nem vár senki minket!

Durci érezte már,

olyan éhes, szédül.

Morcinak volt mersze,

– szégyenkezve persze –

csülökcsontot csenve

csemegéztek végül.