Éles Anett

Milyen volt, kincsem?

Harmat könnycseppeket ringat el a rét,

rügyeket bont ki a májusi szellő,

dús mező neveli pipacs gyermekét,

aranyat izzad odafent a felhő.

Milyen is volt nélküled, drága kincsem?

Mikor lelkemben a vágy fészket rakott,

és kíváncsian nyújtózott el bennem

a világra tárva minden ablakot.

Milyen is volt, mikor már szíved dobbant

hangosan benned – együtt az enyémmel,

és szárnyalva, bársonyos dalra lobbant?

Maga az élet lüktetett a vérrel.

Milyen volt, mikor apró gallyakként gyűlt,

és szikrákat gyújtott bennem a féltés?

A fény színekre bomlott, és felhevült

lelkemben zakatolt ezernyi kérdés.

A várakozás hosszú, lágy selymet szőtt,

aggódás törölte fáradt homlokát,

és tisztelgett a lenyugvó Nap előtt

a kényesen nyújtózó bársony brokát.

Mikor felsírt az élet, egy csoda volt,

öleltem világra vajúdott kincsem!

A szememben lángokra lobbant a Hold,

és mosolygott csendben köztünk az Isten.